Gyermeknap Tasson,… horgász módra!

Horgász Egyesületünk idén is megrendezte Gyermeknapi horgászversenyét, melyen természetesen csak az ünnepelt korosztály viaskodott egymással, a víz hínarasságával, és természetesen a halak kapókedvével. Az iskolás gyerekek 2 korcsoportban versenyeztek, alsó, illetve felső tagozatos kategóriában. Szerencsére, legalább az időjárás kegyeibe fogadta ifjainkat, mert a halak kapókedve elég csekély volt. Az egyesület utánpótlás-nevelésének köszönhetően, szinte mindenki bizonyította ügyességét, hiszen kevesen maradtak fogás nélkül. A dobogós helyekért komoly harcok dúltak mindkét kategóriában, a nagyobbaknál csupán 18 deka döntött, a kisebbeknél pedig abszolút mérhetetlen volt mind a különbség, mind a darabszám, hisz az első 2 hely azonos súly és azonos darabszámmal mérlegelt. Így 2 első helyezett, és egy 3. hely került kiosztásra. Apropó… kiosztás… Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjük támogatóinknak kiemelkedő segítségüket. Köszönet a MOHOSZ-nak a dobogós, és külön díjjakért, továbbá a BÁCSHOSZ-nak a vízterület biztosításáért, és végül, de nem utolsósorban, az Univerzum Horgászboltnak, remek kedvezményeikért, és külön ajándékukért. Természetesen, mivel gyermeknap, így senki nem ment haza ajándék nélkül! A verseny nagyon jó hangulatban zajlott, több mint 100 frissen sült lángos kíséretében, amivel a nebulóknak és kísérőiknek, szurkolóknak kívántunk kedveskedni. Reméljük, az esemény valódi hagyománnyá érik, éppen úgy, mint nyári horgász táborunk, és iskolai szakköreink. Köszönet a gyerekeknek is hogy újra részt vállalnak eseményeinken.

A teljesség kedvéért Szeretnék gratulálni az indulóknak részvételükhöz, és helyezettjeinknek eredményességükért.

6-10 éves korcsoport:

I. hely Deli Jázmin      + legnagyobb hal díja holtversenyben

I. hely Szabó Dominik  + legnagyobb hal díja holtversenyben

III. hely Mészáros Lukács

10-14 éves korcsoport:

I. hely Vass Flórián   + legnagyobb hal díja

II. hely Lovas Kitti Réka

III. hely Kovács Milán

A  darabszám szerinti legtöbb halat GyőriLevente fogta.

Végül hogy senki sem maradjon ki, külön köszönet, a lassan már szülöi munkaközösségként összeállt triónak akik adminisztráltak, lángost sütöttek, stb, szóval mint mindig kitettek magukért, ők pedig: Bánóczi Barbara, Szabó Teréz, és Mészáros Szilvia.

                                                                                                   Nagy István János  

                                                                                                   HE titkár






Fotó galéria: